18-60 év közötti felnőtt, aki megfelelt az orvosi alkalmassági vizsgálaton. Előfordulhat, hogy egy meglévő betegség vagy bizonyos gyógyszerek szedése kizáró tényező lehet, ezekről bővebb tájékoztatást az alkalmassági vizsgálatot vezető orvosunk ad majd.
Mi a vérplazma?
A plazma az a szalmasárga folyadék, amely a teljes vérmennyiség 55 %-át teszi ki. 90 %-ban vizet 10 %-ban pedig más mellett a gyógyszerkészítés szempontjából fontos fehérjéket tartalmaz, amelyek mesterséges úton nem állíthatók elő.
Mi a plazmaadás?
A plazmaadás a véradáshoz hasonló folyamat. A folyamat hozzávetőlegesen egy órán át tart. Itt csak a vérplazma kerül levételre, a “vért” sóoldat kíséretében visszajut a szervezetbe. A plazmaferezis eljárás egy speciális készülék segítségével, steril és zárt körülmények között, centrifugálással, majd szűréssel különítik el a vér alkotórészeit. A plazmaadás kevésbé megterhelő, mint a véradás, ezért egy évben akár 45 alkalommal is lehet plazmát adni. Egy alkalommal 7-850 milliliter plazma levételére van lehetőség, amely rendkívül gyorsan, mindössze 72 órán belül újra termelődik az emberi szervezetben.
Kinek segítesz?
A levett fehérjéből létfontosságú orvosságok készülnek. Ezek a veleszületett vérzékenységben szenvedő betegek ellátásához, a májelégtelenségben szenvedőkön egyaránt segíthetnek. Továbbá, plazmából készülnek az immunrendszer működési zavaraiban szenvedő embereknek adható úgynevezett immunglobulin készítmények, sérülések után a tetanusz fertőzés megelőzésére szolgáló speciális immunglobulin készítmények, az égettek, súlyosan kivérzett, valamint gyógyítás céljából teljes plazmacserére szoruló betegek részére a humán albumin infúziók.
Hogyan zajlik a plazmaadás?
A plazmaadás adatfelvétellel és egy fontos orvosi vizsgálattal kezdődik, ahol orvosi csapatunk eldönti, hogy alkalmas vagy-e a plazmaadásra.
Első orvosi vizsgálat
A vizsgálat körülbelül 20-30 perc elfoglaltságot jelent és az elején egy átlagos orvosi vizsgálathoz hasonló, amely fizikális vizsgálatból és általános állapotfelmérésből áll. Ezt követően egy vérvételen kell átesned. Az eredményekről 3-4 napon belül személyesen, az OrthoSera Plazmacentrumban adunk tájékoztatást.
Hogyan készülj a plazmaadásra?
Foglalj időpontot az oldalunkon vagy pedig telefonon. Legyen nálad a személyi igazolványod, a TAJ kártyád és a lakcímkártyád. Igyál legalább napi 3 liter folyadékot a vizsgálat előtti napokban, hogy a vénád jól tapintható legyen. Megfelelő mennyiségű és minőségű (fehérjedús) ételt fogyassz, ne pedig zsíros, nehéz ételeket. Amennyiben orvosi vagy gyógyszeres kezelés alatt állsz, kérjük, hozd magaddal leleteidet.
Orvosi alkalmassági időpontfoglalás
Amennyiben először jársz nálunk, akkor egy orvosi vizsgálat szükséges az állapotod felméréséhez. Már az orvosi alkalmassági vizsgálatot követően vendégünk vagy egy szendvicsre és egy csokira, továbbá 3000Ft juttatásban részesülsz a marketing kérdőívünk kitöltéséért cserébe.